MEGOLDÁSOK KERESÉSE
2012: sötét kor vége / 2013: Új kor kezdete

MENÜ

Eladósodásunkról - kifosztásunkról

 

Korunk pestise a pénzistenség, kolerája maga a korrupció

 

Hogyan történhetett ez meg? Pont velünk! Mikor és hogyan kezdődött a folyamat, amely az adós rabszolga sorsba döntötte az államháztartást, az önkormányzatokat és a lakosság jelentős részét! Ki tudunk-e jönni az adósság spirálból? Vissza tudjuk-e fizetni adósságunkat, amelyet már állítólag legalább harmincszor visszafizettük?! Miért nem tanultunk a múltból, pedig tudnunk kellene, miért tántorgott ki Amerikába másfél millió emberünk?!

 

Nézzük, és hallgassuk meg az alábbi felvételeket, amelyek az ECHO TV adásában Háttér-kép címmel vetített sorozat. A vendég szakértők, dr. Bogár László közgazdász, egyetemi tanár és dr. Boros Imre közgazdász, volt Phare miniszter. Megtudhatjuk, hogy a "Tolbochin krt.-ról nyíló Dimitrov utca sarkán található volt Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen a 70-es évek elején szerzett diplomával" milyen göröngyös út vezetett napjainkig, hogy az uralkodó elmélettel szemben rá tudjanak világítani az összefüggő folyamatokra, hogy megértsük a lényeget. Elbeszélik, hogy az 1970-es években kezdődött a folyamat, és a vége nem látható. Valószínűsíthető a 8-10 éven belüli globális pénzügyi összeomlás. Szép jövő elé nézünk!

 

2012.11.01  Új dilik


 

2012.10.11   Az MNB szétrohadása és következménye

 


2012.10.04   Kamatozó műbalhék


2012.09.20   A devizahitelezés láncreakciói


2012.09.13    Európai Bank Unió 


2012.08.02   A pénz ideje 


2012.07.26   A tudatos lezüllesztésünk folyamata

 

2012-07-19   MNB és a pénzügyi ügynökhálózat

 

2012.06.28   Pénzügyi Csernobil

 

 

 

 

József Attila: Kész a leltár

Latinovics Zoltán előadásában

 

 

 

 

Menü

Hírek

  • Kilakoltatási moratórium 2012.12.01
    2012-11-25 11:45:12

    Bővebben:   MNOnline

  • Nem hárítható át minden kockázat (bank-hitel)
    2012-11-24 22:13:48

    Bővebben: MNOnline

  • 112 000 család vár kilakoltatásra
    2012-11-16 14:44:09

    Bővebben: Index

  • Matolcsy: halomban állnak még a devizahitelek, bankreform kell
    2012-11-09 08:38:02

    "Mindenhol érzik már: a bankrendszer reformja nélkül nem kezelhetők a problémák" - írja Matolcsy György a legfrissebb Heti Válaszban megjelent könyvismertetőjében.

    Bővebben: Portfolio.hu

  • Egyéb

     

     

     Fenntartható-e a fejlődés?

    Amikor a többség IQ-ja rohamosan csökken...

     

    2012. október 26., péntek 05:00

    Kerülnék az eszközkezelőt

    "Bár megugrott az eszközkezelőnek felajánlott lakások száma, egyre több ügyfél panaszkodik arra, hogy a bankja nem az állami program keretein belül, hanem a piacon adna túl az ingatlanon. Míg az adósok az eszközkezelőnél megszabadulnának a hitelüktől, és bérlőként a lakásukban élhetnének tovább, a pénzintézeteknek kedvezőbb értékesítésnél maradhat a tartozásukból, ráadásul elveszítik az otthonukat."   Bővebben: MNOnline

     

    2011. augusztus 12., péntek

    RÓNA PÉTER:  Válasz a bankszövetség főtitkárának

    Ha a bankok úgy vélik, hogy nincs vaj a fejükön, akkor nem lehet kifogásuk egy vizsgálóbizottság felállítása ellen. 

    Teljes cikk:  MNOnline

     

    2011. augusztus 11., csütörtök

    Kovács Levente: A lakás- hitelekről demagógia és illúziók nélkül

    Sem az árfolyam-ingadozás extrém mértékét, sem a válság kitörését nem lehetett előre látni. 

    Teljes cikk:  MNOnline

     

     

     

    Elkerülhető-e a hamarosan várható összeomlás világunkban?


     

    A világnak már régen vége

    (csak még nem mondta be a Tv)

     

    "Vagy összeszeded magad, ...vagy megdöglesz!"


    Ha még, valaki kételkedne!

    Az államtitkár és a feltaláló


     

     

Asztali nézet